kedd, június 24

Kb 9 hónap -- a tánc nem elég

Nos, két hónap után ismét itt - először is köszönöm a kommenteket és a jókívánságokat! Még fogok válaszolni rájuk külön bejegyzésben, ahogyan időm engedi.

Az utóbbi két hónap

Az első hónapot végigtáncoltam (heti 2-3x), kevés konditerem (1-2 hetente csak). A második hónapban félig nyaraltam, félig munkamániást játszottam, így ezalatt szinte semmit nem foglalkoztam a térdemmel. Szégyen!

Eredmény: térd jobbnak tűnt, reggeli fájások eltűntek, kevesebb kattogás; gondolom a "pihentetésnek" köszönhetően.

Pár napja lementem ismét konditerembe. Ami pozitív: izomláz ezerrel, a térdem egyáltalán nem sírt kondizás közben, csak az izom. Ez jó, ilyen még nem volt, ennyire aktívnak még nem éreztem a sérült lábam.

Viszont ami nem jó, hogy ezek szerint az intenzív tánc egyáltalán nem volt elég! Az izomláz nagyon azt mutatja, hogy az utóbbi időben csak lustult a lábam. Tehát emberek, ne hagyjátok abba a kondizást!

Ami nem annyira jó, hogy azóta sokkal jobban recseg-ropog a térdem, még este az ágyban is elég erősen tudom roppantani. Persze, minek roppantom szándékosan? No, nem hülye vagyok, csak mindig jól esik "kiroppantani", és fájni sem fáj -- esetleg egy-egy erősebb reccsenésnél kellemetlen az érzés. Egyik elméletem, hogy ezzel oda nem illő hegszövetek szakadoznak fel, ami jót tesz.

Kattogás, recsegés

Térdszalagos lány, 12 éve műtötték, kérdeztem, mennyi ideig recsegett még a térde -- nos, inkább műtét után még négy évig. Azóta viszont teljesen jó a térde, sportol, ugrál, stb. Tehát nem aggódni; akkor kell problémázni, ha bedagad és/vagy fáj a reccsenés.

Érzéketlenség a sípcsont felett

Teljesen más területről hallottam, hogy az idegszálak évente 2 mm-t nőnek... Nos, nem tudom, mennyit kell az én esetemben visszanőni, de így 9 hónap után már sokat javult az érzékenység. Különbség persze még van, nem is kevés, van még hova fejlődni

------------------------------------------

Elgondolkodtató, hogy mások (lásd kommenteket) mennyivel gyorsabban fejlődnek; néha kezd a bizalmam meginogni a gyógytornászomban. (Futás 6 hónap után, míg másoknál már 3 hó után; stb.) Egyelőre azt remélem, hogy kárt nem tettünk a térdemben, és hosszú távon minden rendben lesz...

23 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hi!

Ápr. 14 -én műtöttek(ACL-Hamstring-felszívódó csavar). Rá 5 napra már jártam, két hétre eldobtam a mankót, s már kocsit vezettem. Keményen edzettem az ami protokol szerint. 1 hónapra rá bicigliztem, 1 hete futok. Most fájásaim sem reggel sem máskor nincsenek. Alig veszem észre a két lábam közti különbséget. A dokim egyenlőre tiltja a túrát is és a szörfözést is. Bár szerintem nem lenne gáz, de Ő tudja. A térdemen egy 4 cm seb van, ha nem mondanám, hogy mütöttek azt hinnéd elnyaltam... Ennek fényében a 9 havi szenvedésed nem értem. Bár nyilván minden eset más. Minden esetre maradéktalanul örülök az új térdemnek...

rausch.zoltan@eurostone.hu

Névtelen írta...

Sziasztok!

Sajnos csak most találtam meg ezt a hasznos honlapot, de gondoltam írok, hogy több történet legyen, mert annál több infó lesz elérhető.
Engem idén február végén műtöttek elülső-keresztszalagpótlással. A combom hátuljából vették ki az ínt, és csavarokkal fogták be a csontfuratba. A doki szerint ez jóval fixebb megoldás, mint az ácskapcsos, mert 360 fokban körülveszi az új szalagot, nem csak úgy odatűzik :) Így 2 hét mankózás kell csak, és térdrögzítő pedig egy percig sem szükséges. Persze ahány doki, annyi technika, a rehab meg lehet óvatos vagy Shelbourne-féle megközelítéssel. Én 7 hetesen már kocogtam 15 perceket, most 4 hónaposan pedig lefutom a Margit-szigeten a 10 km-t fájdalom nélkül, mintha nem is lennék műtve. Azért ritkán apró pattanást érzek a térdem belsejéből, ha pl ülésből felállok, de ez nem gond. Az első 1-2 hónapban ha fájt pl. meredek lépcsőn lefelé, akkor jobban ráedzettem (persze csak ésszel), és másnapra már jó is volt.
Még csak közepes intenzitással merek focizni, gyalogtúrázni és hegyibringázni (persze magamhoz képest, mert ez is relatív.)
Orvosokat és gyógytornászokat nem illik reklámozni, így nem is írok neveket, csak annyit, hogy szerintem érdemes profi orvossal (Tatán) műtetni és a saját gyógytornásza rehabját alkalmazni. A korai felépülés miatt anyagilag sem rossz, mert hamar vissza lehet menni fizikai munkába is. Plusz sokan jönnek "államiban" elrontott térddel is, amit már csak "barkácsolni" lehet.. Viszont ott is vannak nagyon profi sebészek nagyon hosszú várólistákkal..

Gratulálok a honlapodhoz!
Jobbulást mindenkinek!
(Az első 3 hónap gyógytornát meg nyomjátok meg rendesen minden nap, és nem lesz semmi baj!)
Ja, nekem 3.5 cm-es a sebem, de lehet, hogy csak megy össze :)
Szóval vágjon bele mindenki nyugodtan:)


Miklós

Chris írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Chris írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Chris írta...

Üdvi!Én nem értem ezeket a gyorsan félépülő térdeket,mondjuk ez függ nagyon sokat,hogy a csak shaverező műtét és a keresztszalag pótlás között mennyi idő telt el./ha egyáltalán volt ilyen,merthogy nem mindenkinek/nekem 2 hónap volt a 2 műtét között,ez nem sok,mert nem lett a lábam tök jó ennyi idő alatt,ezért a 2.műtét után most iszonyat nehéz,sokkal nehezebb,mintha vártam volna a pótlással 1 évet legalább.De igazából én arra vagyok kíváncsi,hogy mennyire ment a hajlítás?én most leszek a 10.hétben és 90fok...azt mondják nem vagyok lemaradva..de én azért stresszelek egy kicsit,mert minél később érem el a további flexiót annál nehezebb.szóval? bye-bye

Névtelen írta...

h

Névtelen írta...

szia chris! én meg végképp nem értem ezeket a gyorsan felépülő térdeket.Ugyanis ez év márc. végén volt a baleset.(foci). Aztán ápr.végén műtöttek. 6hétig volt rajtam térdgép(amin állítják a fokokat). Az első 4hétben 15fokra volt állítva,majd beállították 60fokra.Elején para, de aztán egy hét alatt elhajlítottam 60fokig. Majd 6hét után lekerült róllam ez a valami és ugye ekkor kellet volna kb.90fokig hajlítani.8 hét után tudtam hason fekve kb.85fokig behúzni. A probléma viszont itt kezdődött. Nem megy a nyújtás. Ugye 6hétig rajtam volt ez a gép és az orvos meg úgy igazán senki sem kötötte a lelkemre a nyújtás fontosságát. Persze bennem is van hiba, mert ha tudom ennek súlyát most 15hét után nem szenvednék a nyújtás fájdalmaival. Lassan két hónapja végzem a gyógytorna gyakorlatokat és kb. egy hónapja járok speciális térdhajlítógépre. Az orvos azt mondta, hogy a hajlítás elfogadható,mondjuk az szerintemis csak türelem, viszont a nyújtás az katasztrófális. normálisan gyalogolni sem tudok, nemhogy futni. Viszont a bicikli elég jól megy. Az orvos szerint súlyozzam le a térdem, akkor rövid iő alatt vissza fog állni. Hát nem tudom reggelente ha felkelek vagy ha ülés után felállok olyan mintha nem változzot volna semmit sem.

Névtelen írta...

Üdv!

Reagálnék az előző kommentekre, amelyekben nem értik "ezeket a gyorsan felépülő térdeket".
Endre vagyok, a "Válasz Csibének" blogbejegyzés kommentjeiből kettőt én írtam, idén április végén volt az elülső keresztszalagpótlásom + porcplasztikám.
A shaverezést és a pótlást egyszerre csinálták mindenkinek Tatán, akikkel beszéltem/leveleztem eddig, nem értem miért kellett Chrisnek 2x műteni, bár nem vagyok orvos.
A hajlításra reagálva a nagy különbséget a térdrögzítőben látom.
Az általam ismert 2 "híres" sebész, aki Tatán műt, nem alkalmaz semmikor térdrögzítőt acl-pótlásnál, rajtam sem volt egy percig sem. Elavult módszer, csak gyengíti az izmokat és az ízületet. 2 rögzítési módszerből választhattunk, ácskapcsos vagy felszívódó csavarosból, ez utóbbi drágább(60e Ft), de kicsit stabilabb, bár egyiknél sem kell térdrögzítő.
A flexióra/hajlításra visszatérve a Tatán megismert "acl-sorstársaimmal" kb ugyanúgy haladtunk a rehabbal: varratszedés utáni nap (műtéttől kb12.nap) gyógytorna, ott a 90 fokot elértük hajlításban, nyújtásban pedig napi feladatként 2 kiló súllyal kellett lehúzni a térdet széken ülve boka alátámasztással napi 3X20 percet (már 10 perc után fájt, de kinyúlt nap nap után végül hyperflexióba).
Műtéttől számítva 1 hónappal már 135 foknál jártunk hajlításban, aki ettől elmaradt, annak hasonfekve az övéhez kötözte a gyógytornász a bokáját szado-mazo módon:) Chris és névtelen, én a helyetekben sürgősen gyógytornászt váltanék, mert (az enyémnél és ismerősöm gyógytornászánál is) műtét után max 2 hónappal már kocogás a normális, (én már 7 hetesen elkezdtem). Most vagyok 3 és fél hónapos, és pl. földúton futok, dombos terepen/aszfalton hegyibringázok (most szombaton 60 km-t), és kb ugyanitt tartanak a többiek is.
A flexiómhoz annyit, hogy kb 15 centire van a bokám a combomtól, ha behajlítom, de ez lassan, de biztosan javulni fog még.
A combom még vékonyabb pár centivel, de jól fejlődik. Csak edzések alkalmával jut eszembe, hogy műtöttek, és ezért kell:), amúgy észre sem veszem a mindennapi életben a különbséget.
Kemény sportos napok után másnap egy hangyányit fáj, a pattanás belül minimális.
Ha bárkinek kérdése van, szívesen segítek: zermatt (kukac) tvn.hu
Nem vagyok orvos, csak a tapasztalataimat tudom megosztani, esetleg tanácsot adni..
Jobbulást mindenkinek!
Endre

Névtelen írta...

Üdv! Nemrég jöttem vissza az esti futásból, és újra elolvasva az előző kommentemet, a közepén kb a 30. sorban a "hyperextenzió" a helyes, elírtam, bocs:) Endre

Névtelen írta...

Üdv névtelen!figyu,én össz-vissz most vok 2 műtét után az 5. hónapban,nekem is márc végén volt a baleste és nekem is foci,letapadt a lábam én meg fordultam tiszta erőből.a Dokim mondta rongyá szakadt az elülső ksz.+hozzá még a belső oldali LCM is.szóval az extensio-hoz adnám a tanácsot,az egyenesítéshez:van egy gép a mini stepper ilyen lépegető én kb.1 hete használom,de már majdnem egyenesen tudok lépni,hihetetlen,ez verhetetlen az egyenesítésben,úgyhogy megéri megvenni 10 000-ért kaptam és nekem is katasztrófálisan állt a lábam előrelépésnél..egyébként még midig kb.90foknál tartok,de menni fog mondták,és érzem is.Hajrá Neked is.pá-pá

Névtelen írta...

....

Névtelen írta...

Jah,üdv Endrének üzizem:nekem azért kellett a 2 műtét,mert az oldalszalagom is elszakadt teljesen és azt is összekellett rakni vmilyen szinten,utána 1 hónap kb.térdrögzítő ezt meg kellett várni míg begyógyul és utána a 2.műtét,így a hatásosabb, viszont a szalagpótlás után nekem sem kellett a rögzitő és jó erős lett interferencia csavaros/felszívódó/.ja és még hozzátenném,hogy végülis már megértem az én lassabb javulásomat,mivel a 2.műtét után még1x úgy leépült a lábam,és nekem szinte a semmiből kellett újra visszahoznom.nem hiszem,hogy gyógytornászt kellene váltanom,sőt most 3 helyre fogok járni a vízi is benne van +a szobám,ami már nem szoba,hanem 1 konditerem inkább,de hát ez van és érzem a javulás egyre jobban és ez a lényeg..pusz mindenkinek

Névtelen írta...

Egyébkén hiába ACL pótlás ide vagy oda,azért sok esetben más és más az előzmény...

Névtelen írta...

20:40-től én írtam,bocsi...

Névtelen írta...

Üdv!

Így már teljesen világos, hogy miért kellett neked 2 műtét, az előző kommentedből nem derült ki az összes előzmény, így azt gondoltam, neked is csak "sima" acl-pótlásod volt, szóval nem lehet összehasonlítani a rehabot sem. Nekem a passzív nyújtás használt sokat, mint írtam, széken ülve boka másik széken, térdre egy kispárnába 1+1 kiló só súlynak, és így lehúzatni napi 3*20 percet. Aktív nyújtásnak meg hanyattfekve lábat függőlegesen fel, és így tartva megfeszítgetni 3*50et.De a mini stepper is nagyon jó ötlet.
Sok múlik a műtét előtti állóképességen is, pl a H.Miklós kommentjében írja, hogy 10km-ert fut, én a baleset előtt sem tudtam volna lefutni ennyit.
Ronaldo focistának is keresztszalag műtétje volt pár hónapja a másik térdében is, és a Real mégis most 100millió eurót kínált érte, szóval lehetünk még ilyen értékes emberek mi is:) csak az edzés a lényeg.


Endre

Névtelen írta...

Szia Endre!Igen nekem is mondták ezeket a súlyokat a térdre, de azért az elég drasztikus szerintem,szóval ezért választottam ink.ezt a lépegetőt,tényleg nagyon király..azért kössz a jó ötleteket,jó hogy lehetünk értékes emberek még,de én asszem a foci pályafutásom abbahagyom és maradok a bringánál,amit talán jobban is szeretek.bye...

Névtelen írta...

Sziasztok!
2007 decemberében sielés közben volt jobb térdemben elülső keresztszalag szakadás. Brutálisan fájt. 2008 februárban műtöttek jónevű orvos. Műtét után 4 nappal el kellett érnem a 90 fokos hajlítást, csak így engedtek haza. 1 hétre rá már vezettem autót. kb 4 hét alatt elhagytam a térdgépet. Munkám miatt elég passzív az életem - autó vagy iroda. Éppen ezért heti négyszer jártam gyógytornára. A nyújtással komoly gondjaim adódtak, a hajlítás a terveknek megfelelően alakult. kb 4 hónap után rájöttem hogy a hétvégenkénti bicajozás és elipszis trénerezés semmi. A combizmot kell keményen erősíteni, és így fog javulni a nyújtás is. Combból lógatva, a bokára 3-4 kg súly és térdből nyújtás. 4 hónap alatt értem el hogy nem sántikálok. 6 hónap után nagy dologra vállalkoztam, 1200 méteres szintkülönbségű 11 órás hegymászást abszolváltam. Felfele könnyen ment, lefele nagyon szenvedtem, mert a combizmaim még mindig gyengék. Ma reggelre az egész térdem bedagadt. Általános tapasztalatom hogy az izomzatot kell teljesen visszaerősíteni. Nagyon bízom benne hogy talán a műtét után 12 hónappal újra sielgethetek.

Névtelen írta...

jelöljetek wiw-en :D

Névtelen írta...

Miért, van Titán Térdszalagrend Klub tatai kedvezményes törzskártyával?:)

Névtelen írta...

Sziasztok!Ferenc vagyok és most találtam rá erre az oldalra, remélem tud nekem valaki segíteni.22 éves vagyok 5 térdműtéten vagyok túl a legutóbbi pedig egy elülső keresztszalag volt.Nekem csak annyi lenne a kérdésem vagyis kérésem hogy milyen speciális gyakorlatokkal tudnám erősíteni a combizmomat ugyanis elég lassan gyógyul a térdem és bárkihez fordultam csak annyit mondtak nagy általánosságban hogy erősítsem a combizmomat és akkor sportolhatok de nem tudom hogy milyen gyakorlatokkal.Ha valaki részletesen írna nekem erről azt nagyon megköszönném mert már másfél éve bajlódok a térdemmel és most már szeretnék visszatérni a sport világába.Köszönöm

ritch írta...

Szia Ferenc,

először is: ahogy (remélem) az orvosod is mondta, menj gyógytornászhoz! Ő folyamatosan figyeli, hogy mit bír a térded és mennyire lehet terhelni. (Feltéve, hogy jó gyógytornászt kaptál ki.)

Írj egy mailt és elküldök két telefonszámot.

Egyébként neten (igaz, angolul) nagyon sok leírást lehet találni, hogy milyen gyakorlatokat érdemes csinálni.

Üdv,
Richárd

Névtelen írta...

Hi,

én egy kicsit problémásabb eset vagyok: 2006-ban szakadtam, foci közben... Először nem tudtam, mi a baj, nem gondoltunk ilyen súlyos sérülésre, elmentem a Merényibe, a doki csak porcra gondolt, mert nem tudtam hajlítani a térdemet - azt hitte, hogy beakadt egy porcdarab az izületbe. A műtét közben kiderült, hogy a szalag szakadt, ki is darálta, de nem pótolta akkor, mert nem volt felkészülve. Azt mondta, hogy erősítsem meg a combomat, mert egyes esetekben szalag nélkül is el lehet lenni, sportolni is lehet, de ehhez szerintem olyan alkatnak is kell lenni (én ismerek egy ilyen srácot). Megpróbáltam, nem ment:-( Kétszer ugrott ki a térdem, mire elhatároztam, hogy megyek szalagot pótoltatni a Sportba. A dokim Halasi Tamás volt, szépen összerakott, csontékes módszerrel (nincs csavar, kifúrják a csontban a lyukat, és csontékkel ütik be az új szalagot, ami összeforr). Ha jól emlékszem, két hét mankó, utána fokozatos terhelés volt. A legfontosabb a gyógytorna, akkor is kell csinálni, ha besz..sz a fájdalomtól, főleg az elején. Két hónap után úszás, bicikli, kb. három-négy hónap után már futottam, minden OK volt. Hat hónap után vége a gyógytornának, gyógyult voltam. Vissza a focipályára. Ment fél évig, amikor egy félfordulatos lövésnél kaptam egy csomagot, reccs, fekvés, cipó térd:-( Részleges szalagszakadás. Újabb hosszú gyógytorna, műtét nem kellett. Utána újabb foci, de már csak haverokkal, félfordulat passz, reccs, föld, cipó térd, porcleválás + újabb részleges szalagszakadás. Újabb gyógytorna időszak. Újabb foci nincs, most már csak teniszezek, a térdem nagyon jó, nem fáj, semmi bajom vele, de parázok az újabb sérüléstől... Sajnos elég lazának érzem. Ennyi az én sztorim. Van már tapasztalatom, amit írni akartam az csak az, hogy minden rajtad múlik, a műtéten csak pár százalék. A felépülés, és a sérülésmentesség attól függ, hogy milyen alkat vagy, és hogy mennyire csinálod a gyógytornát (főleg a műtét után). Ami nagyon jó megelőzésre, az a proprioceptív torna, ezt érdemes rendszeresen csinálni a megelőzés miatt.
Gyógyulást mindenkinek!:-)
Pjotr

Névtelen írta...

Sziasztok!Engem szeptember 5-èn mütöttek (2013) szalagszakadàssal Ausztriàban valamint eltàvolìtottàk a meniskust.Nyùjtàs màr nagyon jòl megy a hajlìtàs viszont kevèsbè.Mankòt elhagytam, a sìnt viszont nem merem.Nèlküle nem èrzem magam biztonsàgban.Amit nagyon ajànlok az a vìzben valò sètálàs.Nekem segìt!