Csütörtöki vizit után megszületett az ítélet: 90 fokos hajlítás és fokozatosan el kell kezdeni járni a lábamon. Hétfőig teljesen el kell hagyni a mankót.
Igen meglepő volt, hogy a gyógytorna végén némi óvatos két lábon állás után a feladat az volt, hogy sétáljak el öt métert. Amikor egy hónapja nem használtam a lábam... Az ijedség nagy volt, de állítólag simán meg tudom csinálni - hát nosza! És láss csodát, tényleg sikerült sétálnom. Persze nagyon gyenge a lábam, ez érződik is.
Az érdekes az, hogy nem csak a tartóerő, hanem a mozgáskontroll is csökken. Teljes erővel kell koncentrálni, hogy 1-2 cm-es korlátok között tudjam mozgatni a lábamat. És nagyon kell figyelni, hogy ne hajlítsam túl, mert az fááááj!!!
Persze ez a fájás normális; az orvos szerint a térdkalács nincs még a helyén, mert az úgy lett kitalálva, hogy a feszülő combizmok tartják meg ott, ahol lennie kell. (Szerintem mondjuk inkább arról van szó, hogy az utóbbi 29 évben ahhoz szokott hozzá, hogy mozgatáskor mindig feszül a combom, feszülő comb mellett kereste meg a helyét, és most enélkül rossz helyre mászik.)
Ami a hajlítást illeti, 90%-ban az elszokás az ok arra, hogy nem tudom behajlítani. Emlékszem, amikor műtét előtt egy órára felvettem a térdrögzítőt, már nagyon elgémberedett a lábam. És most 600 órát nem volt behajlítva, még jó, hogy problémázik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése