Október 1: műtét

Eljött a nagy nap. Reggel fél nyolcra megjött Dr HI is, megjelölte a lábam. A sérültet.

Persze még ő sem mondta, hogy pontosan mikor kerülök sorra, pedig fontos lett volna tudni, hiszen mindenképp szét akartam kürtölni az időpontot, hogy a barátaim szellemi energiájukkal is segítsenek.

Azt tudtam, hogy négyen állunk sorban, két kisműtét és kettő nagy, első pedig a szobatársam lesz. Gondoltam ha az én nagyműtétem 60 perc és nyolckor indul a sor, akkor 9 és 12 között leszek valahol. Aha, persze.

Ott kezdődött, hogy reggel 10-re már jöttek, és adtak egy "mosolytablettát", amitől jó kedélyűen elaludtam (éjjel a horkolós szobatársnak köszönhetően amúgy se sokat sikerült). Kókadozva nyitottam ki a szeme a 12.30-as ébresztőn, hogy akkor éles a szike, kéne menni... kiváló, gyorsan SMS a barátoknak, hogy most szorítsanak igazán, mert indul a menet.

Gyorsan elmentem WC-re, mivel műtét után 24 órás hanyattfekvés várt rám, és nem igazán komálom az ágytálat. A heti zuhany már alvás előtt megvolt (műtét után csak egy héttel, varratkivétel után érheti víz a lábat).

Alsónaci maradhatott rajtam, majd egy félig átlátszó, hátul nyitott kék köpeny-szerűséget tettek rám, fejemre meg a szokásos fürdősapit, és így toltak fel a második emeleti műtő elé. Közben figyeltem a plafonon elsuhanó lámpákat - pont ugyanúgy, ahogy a halivúdi filmekben mutatni szokták, ilyen "élményben"
úgysem volt még részem.

A műtőben kaptam meg a csuklómba az intravénás interfészt, majd leborotválták a megjelölt lábam - meg kell jegyeznem, igen formás kis jobb lábam van. Azaz volt akkor.

Következő fázis: érzéstelenítés. Gerincbe. Juhé. Hajoljak előre. Nem úgy, még jobban, hogy kitoljam a gerincem alsó részét. Úgy, most látszik. Au - gondolom ez a lidokain, mert látni nem látok semmit. Bizsergés, ami átmegy zsibbadásba. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! Na most ért el oda a tű, ahol nem hatott a lidokain... A műtős poénkodik, hogy jé, a másik oldalon már látszik a tű hegye... vicces. Najó, kicsit tényleg vicces :)

Hanyattfekvés, meleget kell éreznem. Kezdem is, kellemesen bizsereg a lábam. 2-3 perc után a lábamba csípnek, érzem-e. Mondom igen. Jó, várjunk... még 2-3 perc, újabb csípés, beszólok, hogy csipked. Aszondja, mozgassam a lábam - lelkesen elkezdem lóbálni... Várunk még. Öt perc után még mindig érzem a csípéseket - okés, újabb szúrás. Lábamat leveszik az emelvényről, oldalra fordítanak, hallom az altatóorvost ("még két milliliter") - szerencsére az újabb szúrást nem érzem már - és utána már a lábamat sem.

A mosolytabi hatóanyagát intravénásan is megkapom, akkor csak mosolygok rá - pedig sajna ennek köszönhetően alig emlékszem a műtétre. Azt még tudom, hogy a jobb combomra tesznek egy nagy fekete elszorító valamit - mint később megtudom, az egész vérkeringést elzárják (lassítják?), hogy a műtétet ne zavarja ömlő vér az első vágás után. A combom nem rohad le az egy órás vértelenségtől, de egy teljes hétig érzem az utóhatásokat.

A műtét (gondolom) úgy ment, mint ahogy a bal oldalon linkelt videón is látszik; 1-2 pontra emlékszem azért:

• kiderül, hogy nincs a porcnak semmi baja, a keresztszalag meg teljesen el van szakadva; a mozgatást a szalag bentragadt csonkja akadályozta
  
• megkérdezem a műtősnővért, hogy mi történik, ő elmondja, hogy épp most vették ki az ínt a combomból, és eddig minden rendben
  
• megkérdezem az altatóorvost, hogy ugye biztosan a bal lábamat műtik - erre ő elfehéredik, majd veszi a poént
• rálátok az artroszkóp monitára, jó sok "szösz" van az ízületemben (zsír?? szakadt keresztszalag maradványa?), emlékszem, ahogy egy fogószerűséggel Dr HI kitépkedi őket. Meg láttam, ahogy egy cérnával lemérik a kifúrt csatorna hosszát, láttam a fúró hegyét behatolni az ízületbe, éreztem, ahogy fúrkálják a lábam, kalapáccsal ütögetnek valamit (gondolom az ácskapcsot, amivel alul rögzítették az ínt).
• a műtősnő biztosít arról, hogy minden rendben van, és már kapcsolják is ki a monitort - a műtét 58 perces volt

Miután visszavittek az ágyamba 14.30 körül, már csak bóbiskolni tudtam. Érdekes volt, úgy éreztem, mintha mindkét térdem be lenne hajlítva - holott láttam, teljesen nyújtva vannak. Állítólag ez azért van, mert érzéstelenítés előtt ez volt az utolsó pozíció. Nem halottnak éreztem az alsó felem, hanem szimplán ingerszegénynek. Éreztem, ahogy próbálom mozgatni, az utasítás elindul az idegszálon, de a lábam mégsem mozdul. Elrendeztem a lábközti "legfontosabb" részeket - hiszen azokat sem éreztem, és nehogy véletlenül ártalmas pozícióban maradjanak.

A következő feladat: pisi. Ugyanis ha nem érezzük a hólyagunkat, akkor ürítés nélkül túlfeszítheti magát - amit csak katéterezéssel lehet megelőzni. Először 21.50-kor indult meg valami, de nem a szokásos örömteli ürítő érzés volt, izomból kellett nyomni elég erősen. Bár állítólag hat óra alatt ki kellett volna mennie az összes érzéstelenítőnek, éjfélig azért bőven bizsergett még a fenekem. Lehet, hogy az extra adag miatt a hatásidő is megnőtt.

Ja, az érzéssel a fájdalom is visszajött a lábamba. Térdrögzítő 15 fokon fixre állítva, de így is minden apró mozgás (pl bokamozgatás) is szúró fájdalommal járt a térdemben. Mondtam már, hogy volt benne egy cső is? Amikor mozgolódtam erre-arra, az átlátszó csőben látszódott, ahogy megindul a halványpiros átlátszó folyadék a térdemből. De ez jó, hiszen minden egyes távozó csepp a későbbi nyomást enyhítette a lábamon.

Mikor meguntam, olyan éjjel 2-3-ig Harry Pottert olvastam - merem ajánlani hasonló szituációkra, a könnyű olvasmány hatásosan tereli el a figyelmet a fájdalomról. Fájdalomcsillapítót nem akartam kérni, a mottóm az, hogy tudni akarom, mi történik velem, és a fájdalom is információként szolgál.