kedd, október 30

Második nap munkában

No igen, az úgy volt, hogy három hét után már lehet menni dolgozni. Ez elvben biztos így van, a teljes igazság inkább az, hogy három hét után lehet időpontot kérni kontrollra, majd ha minden rendben, akkor a következő gyógytornán el lehet kezdeni gyakorolni a lábra állást. Ha már tudunk járni, lehet menni dolgozni. De nem javasolt.

Két okból sem:

1) a lábnak nem tesz jót, ha lóg
2) BKV-zni még túl kockázatos

De az élet megy tovább, dolgozni muszáj - így hétfőn be is mentem. A lábam nem problémázott sokat, csak estére dagadt be jobban, mint szokott - azaz szólt, hogy ő annyira nem szeret bejárni.

Apropó, az eddigi fájdalmak:
  • első két hétben a térd két oldalán (lateralis és medialis) hátul (posterior) éreztem fájdalmat, mikor nyújtottam ill. nyújtani próbáltam a lábam. Három hét után már csak kívül volt meg, mostanra meg eltűnt.
  • harmadik hét vége felé (talán egy véletlen ráállás után) a térd belső oldalán, elöl (medialis posterior) éreztem néha nyomó fájdalmat, később elmúlt, csak akkor jelentkezett, amikor hajlítottam a lábam. Mostanra szintén eltűnt.
  • amikor rögzítő nélkül kell hajlítani a lábam, olyan 100 fok körül jelentkezik egy nagyon feszítő érzés a térdben, ami fájdalommá erősödik, ha jobban próbálom hajlítani
  • járás közben ha teljesen nyújtott lábbal lépek a műtött lábra, akkor 2-3 lépés után a térdkalács alatt kezd el szúrni. Ennek eredményeképp egy idő után hajlítva kezdem el letenni a lábam - így viszont láthatóan sántítok. Nemjó.
Legnagyobb izgalom most, hogy a szalaggal minden rendben legyen; másik blog szerint két-három hónap, amíg a csonthoz rögzül az új szalag, addig annak elmozdulását még meg sem érzem. Tehát lehet, hogy nincs is bent szalag, és én nem is tudok róla??? De azért ennyire nem akarok pesszimista lenni.

Nincsenek megjegyzések: